Kategória: Hírek
2022. évi beszámoló
2021. évi beszámoló
Szeged 365 fotóriport: nagybeteg kisgyerekek hétvégéjét tette felejthetetlenné a Szia Kávézó Mikulása
Szívszorító, egyben felemelő esemény részesei lehettünk vasárnap délután: a Mátyás téri templom bejáratánál működő kávézó, az IZI Pakk és a Reménysugár Alapítvány közös Mikulás túráján a Szegedi Gyermekklinika onkológiai és pszichiátriai osztályán fekvő kis hősök arcára csaltak mosolyt a szervezők.
TÖBB NAPOS LETT AZ IDEI TÚRA: RÁSZORULÓ CSALÁDOKON, ÁRVÁKON ÉS BETEG GYEREKEKEN SEGÍTETT A MIKULÁS
„Még tavaly indítottuk el a Mikulás túra programot, melynek lényege, hogy a szezon utolsó nyitva tartási napján pikniket tartunk, ahol a vendégek csokit, mikulás csomagokat, tartós élelmiszereket és tisztítószereket ajánlhatnak fel” – magyarázta a kezdeményezés lényegét Hunyadi Anna főszervező, a kávézó tulajdonosa. A beérkezett adományokat eredetileg december 6-án vitték volna el rászoruló szegedi családok részére, de annyira sok adomány gyűlt össze az idén, hogy több napos lett a túra:
- pénteken az újszegedi Vakok Intézetében jártak,
- szombaton egész nap nehéz helyzetben lévő családokat látogattak a Mikulással karöltve és még egy árvaházba is el tudtak menni,
- vasárnap délután pedig a Szegedi Gyermekklinika felé vették az irányt.
Fotók: Török Kornél, Szeged 365
Hírek
„Közel 200 mikuláscsomagot viszünk a súlyos betegségekkel harcoló kis hősöknek, akik a járványhelyzet miatt az ablakból integethettek a Mikulásnak” – újságolta Anna a Mátyás téri induláskor. Szent Miklós Püspök szegedi helytartója egy nagylelkű lovas kocsi tulajdonos felajánlásának köszönhetően egy gyönyörű hintón vitte az ajándékokat a Mátyás térről az onkológiai, pszichiátriai és elfekvő osztályon lévő kicsiknek.
A SZEGED 365 IS A MIKULÁSSAL TARTOTT
Török Kornél kollégánk természetesen ott volt a vasárnap délután, fél kettőkor induló hintó fedélzetén, következzen egy szívet melengető fotógaléria az eseményről:
Egy személyes kommentár, a végére: nincsenek nagyobb hősök a földkerekségen, mint a Szegedi Gyermekklinikán gyógyuló csöppségek. Minden porcikánkkal kívánjuk, hogy mielőbb meggyógyulhassanak és néhány hét vagy hónap múlva már a makk egészséges gyerekek önfeledt életét élhessék. A mai akciót szervező szegediek előtt pedig le a kalappal, köszönjük, hogy mosolyt csaltatok a kicsik arcára! Felemelő érzés tudni, hogy ennyire klassz emberekkel élünk egy városban.
Egykori betege így mond most köszönetet az életért
A szakmai elismerések sora mellett most egykori daganatos betege terjesztette fel egy díjra dr. Bartyik Katalint. A nagyszénási származású gyermek hemato-onkológus azt mondja, számára nem is kell nagyobb visszajelzés ennél.
Daganat. A szó ijesztő, melynek hallatán rögvest a szomorúság és az aggodalom érzése fog el minket. Ha pedig egy gyermeket érint a betegség, még inkább felvetődik a kérdés: “Miért pont ő? Miért neki kell szenvednie, és talán meghalnia?” Egy külső szemlélő számára csupa sötét kép és gondolat elevenedik meg. De valakinek, aki 43 éve gyógyítja a rákos beteg gyerekeket, mást is jelent ez a szó: erőt, kitartást, összefogást, hitet. Ha pedig a fél évszázaddal ezelőtti statisztikával összeveti a jelent, akkor a gyógyulást és a boldog életeket is. Dr. Bartyik Katalin nagyszénási származású Szegeden élő és tevékenykedő egyetemi docens, csecsemő- és gyermekgyógyász, hematológus, onkológus szakorvos ismeri az utóbbi oldalt is. Munkáját több ízben is elismerte már a szakma, megkapta a Batthyány-Strattmann László díjat, a Summum Bonum díjat, az Érintettek Díját és az egyetemtől a Hippokratész díjat is, de számára legalább ekkora jelentőséggel bír az, hogy nemrégiben egyik gyógyult betege felterjesztette az Egészséghősök pályázatra.
Hírek
Számomra nem is kell több ennél. Egy ilyen visszajelzés, hogy az egykori kis betegemnek eszébe jutottam és ilyen szépeket írt rólam, nekem épp elég – kezdi meghatottam dr. Bartyik Katalin. A róla szóló sorok valóban meghatóak: „Erős személyiségével, pozitív kisugárzásával bátorságot és erőt ad a gyerekeknek a legnehezebb időszakban. (…) Reménnyel és kitartással tölti fel a gyerekeket. (…) Úgy érezhetik, hogy van egy erős támasz a hátuk mögött. Hozzáállásával és kommunikációjával feloldja a kialakult félelmet a gyermekekben és a szülőkben is. (…) A mi Kati nénink, a mi hősünk.” – írta róla felterjesztője.
Fél évszázada 15% volt, mára már 80% lett
Dr. Bartyik Katalin a Szegedi Gyermekklinika haemato-onkológia osztályvezető szakorvosként a Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyében élő rosszindulatú daganatos és vérképző eredetű betegségekben szenvedő gyermekeket gyógyítja már több mint négy évtizede, emellett 21 éven át a Reménysugár Alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedett.
– Egy 16 ágyas osztályon regionális központként működünk, főként rosszindulatú daganatos és leukémiás betegeket látunk el. A legtöbbjük akut leukémia vagy agytumor miatt kerül hozzánk. Évi 25-30 új betegünk van, akik többnyire nyolc hónapot töltenek el az osztályon, a kezelések szövődményeit ugyanis kezelni kell, és természetesen védeni is kell a kis betegeket. Negyven éve még 15-20%-ukat tudtuk meggyógyítani, mára viszont már a 80-85%-uk távozik egészségesen – mesélte boldogan.
A számok pozitív irányú változásának több oka is van. Az elsődleges gyógymód még mindig a kemoterápia, és a legtöbb beteg meg is gyógyul ennek hatására, de ha ez mégsem segít, akkor ma már sok egyéb lehetőség, – biológiai terápiák, őssejt transzplantáció – is a rendelkezésre áll. Emellett óriási jelentősége van annak, hogy a szövődmények is egyre jobban kezelhetők.
A támogató kezelés nagyon sokat javult az elmúlt években, a sebészi beavatkozásokkal, antibiotikummal vagy gomba elleni készítményekkel a szövődmények kezelhetők. És természetesen a körülmények is rengeteget változtak. Negyven évvel ezelőtt még nyolc gyermek volt egy szobában, és tizenhatra jutott egy fürdő. Ma már egy gyermek van egy külön fürdőszobás szobában az édesanyjával. A pszichés kezelések is jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, segítségünkre van egy pszichológus és egy szociális munkás is, és a nővéreink is érzéssel, odaadással végzik a munkájukat – tette hozzá.
Régen beráncigálták a betegeket hozzájuk, ma már szaladnak elébük
Dr. Bartyik Katalin kiemelte, a gyógyuláshoz szinte elengedhetetlen, hogy a gyermek és a szülő higgyen, és hogy legyen bizalma az orvosokhoz és az ápolókhoz. Itt közvetlen és szeretetteljes közegben lábadoznak a kis betegek.
– Amikor belépek az osztályra, megszűnik számomra minden más. „Kati néni, gyere be” – kiáltják a gyerekek, mert hiányolnak, ha még aznap nem láttak. Mosolyogva megyek be hozzájuk, mert látniuk kell rajtam a bizakodást. Nálunk pozitív a hangulat és családias a légkör. Ezt nem is lehet másképp, hiszen együtt vagyunk a legtöbbjükkel majd egy éven át. Mikor elkezdtem ezen az osztályon dolgozni, úgy kellett beráncigálni hozzánk a gyereket. Ma már nincs bennük semmilyen félelmem vagy negatív érzés, hiszen szinte összenövünk a hosszú hónapok alatt. Visszajönnek a gyógyultak is meglátogatni minket, van, aki sok-sok év múltán már a gyermekével büszkélkedve keres meg bennünket. Ez a kapocs erőssé válik köztünk, így a sajnálatos veszteségek is nyomot hagynak bennünk. Bízom abban, hogy a daganatos gyerekeknek egyszer majd 100 %-os lesz a gyógyíthatósága – zárta gondoltait.
Kiemelt kép: delmagyar.hu
2020. évi beszámoló
ENERGIÁT KÜLDTÜNK A REMÉNYSUGÁR ALAPÍTVÁNYNAK
A Reménysugár Alapítvány számunkra szent, csapatunk kiemelt figyelmet fordít mindig rájuk. Mikler Roland klubunk nevében üzent a gyerekeknek, a munkatársaknak.
Szeretjük őket! Sokszor találkozunk velük, és próbálunk meg segíteni nekik. Még Vadkerti Attila, csapatunk egykori játékosa kereste fel először a Reménysugár Alapítványt. Ez egy szoros kapcsolat lett. Ma már csapatkapitányunk, Jonas Källman viszi tovább azt az utat, amit egykori játékosunk kiépített. Számunkra, a MOL-PICK SZEGED-család számára fontos ebben az időszakban is a törődés. Mikler Roland érzelmekkel teli videó üzenetben küldött mindenkinek sok-sok energiát.
– Nagy szurkolótok vagyok! Szurkolok, hogy rendbe jöjjetek, újból egészségesek legyetek. Most is szorítok nektek, tudom, hogy a járvány miatt most nektek is nehéz pillanatokat kell megélnetek. Legyetek erősek, mi, a MOL-PICK SZEGED mindig mellettetek állunk! Családotoknak és a Reménysugár Alapítvány összes dolgozójának is küldjük az energiát, van bőven miből, mert Tőletek már nagyon sokat kaptunk!
Cikk: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs
Hírek
HOGYAN SEGÍTÜNK?
• A kórtermek berendezésének karbantartásával és bôvítésével (TV, DVD, szükség esetén laptop használatának lehetôsége)
• Orvosi mûszerek vásárlásával (egy pumpa közel 500.000 forint, és van szoba, ahol a kezelésnél egyszerre kell 3 pumpát alkalmazni)
• Játszószoba kialakításával és korszerûsítésével (játékok, könyvek, kézmûves kellékek beszerzése)
• Szülôk számára étel-ital melegítés lehetôségét biztosítjuk
• A személyzet részére rendszeres továbbképzést és csapatépítést szervezünk, támogatunk.
• A gyógyulás ösztönzésének céljából évente megszervezzük a már meggyógyult gyermekek és szüleik, valamint a kezelés alatt lévô gyermekek és szüleik találkozási lehetôségét, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat.
HOGYAN SEGÍTHETNEK ÖNÖK?
• Adományozással. Adományaikat a Reménysugár Alapítvány számlaszámára utalhatják át
• Adójuk 1%-ának felajánlásával
• Hozzátartozóik, barátaik ösztönzésével, hogy adójuk 1%-áról a Reménysugár Alapítvány javára rendelkezzenek.
Az Alapítvány elérhetősége:
Reménysugár Alapítvány
Cím: 6725 Szeged, Korányi fasor 14-15.
Alapítványunk számlaszáma: 10402805-28017662-00000000 KHB
Adószáma: 18456695-1-06
Weblap: http://remenysugar.szeged.hu
Sport rákbetegség után – Egy életigenlő nap a Velence korzón
16 éves élsportoló, gyorsasági kajakos, válogatott kerettag vagyok. Ebben talán még semmi különleges nincs, hiszen sok fiatal élsportoló dolgozik keményen nap mint nap az álmaiért, a jobb eredményekért a pályán vagy az edzőteremben. Az én esetem abban különbözik a sporttársaimétól, hogy olyan helyzetből kellett felállnom ahhoz, hogy folytathassam az életemet és sportpályafutásomat, amelyből csak keveseknek sikerült.” – Opauszki Péter története
Öt éves korom óta sportolok, nem tudtam soha elképzelni az életemet sport nélkül. Amióta kajakozom, mindig az élbolyban eveztem, nagy tervekkel és ambíciókkal. A sors azonban négy évvel ezelőtt közbeszólt, és komoly feladat elé állított. Leukémiás lettem, egyik napról a másikra, egy versenyről kerültem a kórházba, ahol nyolc kemény hónapot töltöttem, kemoterápiás kezeléssel. Gyorsan fel kellett nőnöm, életem legnagyobb harcához. Onkológia, kezelések, intenzív osztály, leépülés, fájdalmas, szinte öntudatlan napok, – sokszor kétséges volt, hogy lesz-e tovább. Teljesen leépültem, kihullott a hajam és a szemöldököm, járni sem tudtam, a tolókocsi volt a közlekedési eszközöm. A Szegedi Klinika a Tisza partján van, így amikor kicsit jobb napjaim voltak és néhány percre kimehettem levegőzni, láttam a kajakosokat, amint edzenek a Tiszán. Éreztem, tudtam, hogy nem lehet vége mindennek, hogy meg kell gyógyulnom, mert vár az olimpia!
Hírek
Kopaszon és mindössze 35 kg súllyal, teljesen leépülve tértem haza a kórházból, és első utam a csónakházhoz vezetett, kajakozásra jelentkeztem az edzőmnél. Ő és a klubom is tárt karokkal fogadott, nagyon vártak vissza. Csak annyit kértem, hogy ne kezeljenek betegként, mert már meggyógyultam. Lélekben és a gondolataimban mindenképp. A többszörösét kellett dolgoznom, hogy először utolérjem a korcsoportom, majd hogy visszaverekedjem magam az élmezőnybe.
A kemoterápia mellékhatásai nem múltak el nyomtalanul. Sokáig küzdöttem indokolatlan csontfájdalmakkal, az immunrendszerem is gyenge volt, így sűrűn megbetegedtem, el kellett távolítani a garatmandulámat, és természetesen folyamatosan járok onkológiai kontrollokra is. Mára megtanultam együtt élni azokkal a körülményeimmel, amelyek a betegségemből adódtak és igyekszem előnyt kovácsolni abból, amit ebből a helyzetből tanultam. Megtanultam legyőzni önmagam, elviselni a fájdalmat, örülni a mindennapoknak, az apró sikereknek, a fejlődésnek. Sokkal alázatosabb vagyok és jobban értékelem az életet, mint előtte. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy megtanultam olyan erősen a céljaimra és álmomra fókuszálni, hogy attól semmilyen akadály nem tud eltántorítani. A célom, hogy a legjobb kajakos legyek, álmom az olimpiai arany és bármennyire rögös is az élsportolói út nem tudok más életformát elképzelni magamnak a továbbiakban sem.
A Szegedi Klinikára azóta is minden évben visszalátogatok kajakos társaimmal, hogy az én történetemmel is erőt adjak az ott gyógyulóknak. Ezért is örülök, hogy részt veszek a Decathlon szeptember 12-i, III. Kerékpáros Családi Napján. A rendezvény központi helyszíne a Velence Korzó lesz, ahonnan elindulva több távon is bringázhatnak a résztvevők, akár az egész tavat is megkerülve. A bringázók nevezési díjaiból pedig támogatást nyújt a Decathlon az Őrzők Alapítványnak, melynek munkatársai, önkéntesei 1990 óta segítik elhivatottan a Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos és leukémiás betegeinek gyógyulását. Ezen a napon bárki részt vehet, ám külön figyelemmel és szeretettel fogadjuk a rákbetegségből felépülő vagy már gyógyult gyerekeket és családjaikat. Kövessétek a Decathlon facebook oldalát az esemény híreiért, találkozzunk szeptember 12-én Velence Korzón!
2019. évi beszámoló
Tízezer lépés a daganatos gyermekekért
Szeged – Daganatos gyermekek gyógyulásáért szervezett jótékonysági sétát a Reménysugár Dél-alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány és az Amway Hungária.
A 10 000 lépés érted és értünk című kezdeményezés célja volt, hogy reményt és segítséget adjanak a gyógyulóknak, és hogy a sétával felhívják a figyelmet a testmozgás fontosságára.
A résztvevők jelképes összeggel nevezhettek, amelyet az Amway Hungária megduplázott, így 295 ezer forintot sikerült összegyűjtenie a szervezőknek.
A közel 5 kilométeres, jó hangulatú séta a Szent SZTE Szent-Györgyi Albert Gyermekgyógyászati Klinika elől indult, érintve a Kárász utcát, a Stefániát, majd a Dómot.
Hírek
HOGYAN SEGÍTÜNK?
• A kórtermek berendezésének karbantartásával és bôvítésével (TV, DVD, szükség esetén laptop használatának lehetôsége)
• Orvosi mûszerek vásárlásával (egy pumpa közel 500.000 forint, és van szoba, ahol a kezelésnél egyszerre kell 3 pumpát alkalmazni)
• Játszószoba kialakításával és korszerûsítésével (játékok, könyvek, kézmûves kellékek beszerzése)
• Szülôk számára étel-ital melegítés lehetôségét biztosítjuk
• A személyzet részére rendszeres továbbképzést és csapatépítést szervezünk, támogatunk.
• A gyógyulás ösztönzésének céljából évente megszervezzük a már meggyógyult gyermekek és szüleik, valamint a kezelés alatt lévô gyermekek és szüleik találkozási lehetôségét, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat.
HOGYAN SEGÍTHETNEK ÖNÖK?
• Adományozással. Adományaikat a Reménysugár Alapítvány számlaszámára utalhatják át
• Adójuk 1%-ának felajánlásával
• Hozzátartozóik, barátaik ösztönzésével, hogy adójuk 1%-áról a Reménysugár Alapítvány javára rendelkezzenek.
Az Alapítvány elérhetősége:
Reménysugár Alapítvány
Cím: 6725 Szeged, Korányi fasor 14-15.
Alapítványunk számlaszáma: 10402805-28017662-00000000 KHB
Adószáma: 18456695-1-06
Weblap: http://remenysugar.szeged.hu