A Reménysugár Alapítvány 24 éve jött létre a délmagyarországi régió daganatos és leukémiás gyermekek kezelésének támogatására, rehabilitációjának segítésére, a betegek kezelésével kapcsolatos kongresszusokon való részvétel biztosítására az onkológiai team számára. Mivel a gyermekek kezelése közel egy évet vesz igénybe, ez alatt az idő alatt legtöbbet a Gyermekklinika Onkológia és Hematológia osztályán tartózkodnak, számos műszer, kiegészítő eszközök és amortizálódó berendezések cseréjére, javítására van szükség. Az alapítvány kuratóriumi tagjai, önkéntes segítői saját szabadidejükben, térítésmentesen végzik munkájukat.
A pszichológiai és lelki támogatás a rákos betegek esetében elengedhetetlen. Így lettem én minden gyermek Dénes bácsija, aki közvetít az orvosi kezelés, az ápolói munka és a szülői félelem között, hogy közösen építsük fel minden gyermek lelkében a gyógyulás bizalmát. Nevetek, bízok, szenvedek, sírok, ahogy az adott nap és adott helyzet megkívánja. Örülök minden gyógyulásnak és őrzöm a reményt a reménytelenség idején is.
A Mi szakmánk hivatás, értékét azok a gyerekek és szülök adják, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerülünk!
Az Osztály is és az Alapítvány is ezért áll oly közel a szívemhez!
A sok-sok ragyogó szempár és mosoly segíti mindennapjaimat az osztályon immáron 2005 óta!
Kedvenc mottóm: Nem az a fontos milyen sokat adunk, hanem az,hogy mennyi szeretettel tesszük azt!
Gyógyultként rengeteget köszönhetek a szegedi gyermek onkológia osztályán dolgozó egészségügyi szakembereknek. Életem legnehezebb időszakában kaptam támogatást, erőt és reményt az osztály dolgozóitól, én is minden erőmmel, lelkesedésemmel és munkámmal igyekszem segíteni és színesíteni a Reménysugár Alapítvány tevékenységét. Olyan tartalommal megtölteni, ami teljes valóságában átadja ás kifejezi az alapítvány céljait és értékeit. Igyekszem átadni azt a pozitivitást és életerőt, amit én kaptam. Mottóm: Minden fejben dől el!
Megjelenik, majd eltűnik. Nem mindig látható, mégis mindig jelen van. Jelenléte biztonságot sugároz. A feladatok mindig megtalálják. Elvégzi azokat vagy szétosztja, a közös béke figyelembevételével. Semmit nem sajátít ki magának. Minden gyógyulást, minden eredményt a közösség sikerének tulajdonít. Mintha róla mintázták volna a mondást: „Légy, aki vagy, add, amid van.”
Szerencsés ember vagyok, megadatott számomra, hogy egy nagyszerű csapat részeként segíthetek nap mint nap a remény erősítésében, a fájdalom enyhítésében, a gyógyulásban.
2009 óta dolgozom a Gyermek Onko-Hematológia osztályon. “Hogy lehet egy ilyen osztályon dolgozni?” kérdezik sokan.Ez egy meseszerű csodahely! Egy nagy csapat-család dolgozik itt együtt. Vannak itt kedves és bűbájos tündérek, segítőkész és jóságos tündérkeresztanyák, vicces lovagok, aranyos kardhordozók, megnyugtató és együttérző mesemondók, játékos és mosolygós koboldok (nővérek, orvosok, szakpszichológus, gyógytornászok, tanítónő és szociális munkás). Mindenki a hőseinket segíti az úton. A főszereplő beteg gyermekeket kísérjük végig, hogy megküzdjenek a sárkánnyal. Segítségül varázslatok, bájitalok szolgálnak. Az út, mint a mesében, göröngyös, a rengetegben vezet: hol sötét erdőben, hol derűs, virágos-pillangós mezőn át.Különbözőek vagyunk, de mindannyian egy célért dolgozunk, hogy a sok bátor gyermek leküzdje a sárkányt és meggyógyuljon. Ezért jó itt dolgozni!
Korábbi személyes élményeim és az egyetemen, illetve a klinikán szerzett tapasztalataim vittek a döntésre, hogy a gyermekonkológiát válasszam hivatásomnak. Az elhatározásomat a gyerekek, a kollegák és az elért sikerek minden nap megerősítik. Munkám során igyekszem a gyerekek és szüleik segítségére lenni és gyógyult fiatalként reményt nyújtani számukra, hogy minél könnyebben vegyék az akadályokat.
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól!
„2002-ben kezdtem, több mint 17 évnyi felnőtt betegápolás után, gyerekekkel dolgozni. Más világba kerültem. Itt nem elég az ész, a szív, az értelem, ide kötelező a vidámság, a mosoly, a kiegyensúlyozottság. A gyerekek rögtön észreveszik, ha nem vagy képben.
A csapatmunka elengedhetetlen, ám ez nem csupán a személyzetre vonatkozik, itt csapattag kell, hogy legyen a gyermek és igen, a szülő is. Sikeres kizárólag így lehet a „munka”.
Mottóm: „Vannak dolgok melyet, ha odaadsz, akkor is a Tiéd marad, ilyen a jó szó, a mosolyod és a hálás szíved „
„Szeretem a dolgokat a szokottól eltérő módon szemlélni, legyen az munka vagy magánélet. Kell egy kis móka, hogy könnyebbé tegye a komoly mindennapokat.”
„15 éve dolgozom a szakmában s 7 éve lettem a csapatunk tagja! Sok kis hőssel ismerkedtem meg! Akiknek köszönöm, hogy megtanulhattam mi a szakma és a hivatás közti különbség! Volt, akit legyőzött az ellenség, de sokan vannak, akik megvívták életük első komoly csatáját s győzedelmeskedtek!!! Egytől-egyig hős katonák, akik az én életemre is komoly hatással vannak s voltak!
Kiváltság s büszkeség a „család” részének lenni!
Mottóm: Egy kedves mosoly, gyógyítja a másik ember lelkét, boldoggá teszi a szívét, erősíti a hitét és szebbé teheti akár az egész életét!”
„Kozenkai Endre vagyok, a gyerekeknek csak Endre bácsi. Jelenleg én vagyok a csapat legfiatalabb tagja. Szerettem volna egy olyan osztályon dolgozni, ahol szakmailag és emberileg is sokat fejlődhetek. Jó érzéssel tölt el, hogy munkám során a gyerekek gyógyulásáért dolgozhatok egy remek csapat tagjaként. Igyekszem pozitív szemléletemmel erőt adni nekik és szüleiknek a mindennapokban. Kis és nagy hőseink minden nap példát mutatnak számomra, hogyan is küzdjünk álmainkért. Számomra ők a legbátrabb Hősök.”
„Amióta csak az eszemet tudom erre a pályára készülök, gyermekekkel szerettem volna foglalkozni. Néhány évvel ezelőtt meg is adatott, hogy ennek a nagyszerű, szeretettel teli csapatnak már-már családnak a részese lehetek. A vidámság, együttérzés és kedvesség jegyében próbálom végezni a munkámat az osztályon, legjobb tudásom szerint. Ezen a helyen minden nap tanul az ember valami újat, valamit, amit ha beépítünk a mindennapokba egyre több kis Herculesnek és Amazonnak tudunk egy egészséges életet biztosítani vagy a sajnálatos gyász óráiban megkönnyíteni a fájó pillanatokat.
Nekem ezek adnak nap mint nap erőt és kitartást, hogy szívvel-lélekkel tudjam minden nap átlépni a klinika kapuit!
„A másokkal való törődés tesz emberré. Törődj többet másokkal, légy emberibb ember!”
„A szeretet erejével
Csöndesen beszélj, hogy aki hallja, érezze a lelked békéjét.
Szelíden szólj, hisz csak így tudod átadni, ami benned él.
Mondd ki, amit mondanod kell, mert nincs titkolnivalód.
Nyíltan beszélj, hisz a szeretet egyszerű, nem ismeri a rejtekezést.
Ha szólnod kell, szólj, hogy akinek szíve nyitva, meghallhassa szavad.
Add át lelked üzenetét az embereknek. Tisztelettel szólj, hogy érezzék, méltóak az emberi megbecsülésre.
A benned élő szeretet kísérje szavaidat, mert az a szó, amelyik a szeretetből születik, gyógyítani képes.
Minden ember gyógyító, miközben sokszor várja a gyógyítást maga is.
GYÓGYÍTASZ- és GYÓGYÍTANAK, mert az ápolók egy álruhás angyalok!”
Több mint 7 éve dolgozok az osztályon.
Màr gyermekkoromban tudtam, hogy felnőttként gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Szeretek mosolyt csalni az arcukra, segítséget nyújtani nekik!
„Milyen magától értetődőnek vesszük az életet, de egy felhőtlen élet egy másodperc alatt beborulhat!”
„A szeretet a hűség csontvelője, a jámborság ütőereje, a lelkierő izma, úgyszólván, maga az élet!”
„Amikor gyermekkoromban feltették a „Mi leszel, ha nagy leszel? ” kérdést azt válaszoltam: tanárnő vagy ápolónő. Dietetikusként ugyan nem ápolónőként, de egészségügyben dolgozhatok, a táplálkozási tanácsadások, valamint a gyermektáborok során részt vehetek gyermekek edukációjában. 3 évvel ezelőtt csatlakozhattam a ” hemás csapathoz”, így nagyon lelkes, meleg szívű emberekkel közösen segíthetjük kis betegeink gyógyulását. Ők az igazi szuperhősök, akik nap mint nap mosolyukkal, kitartásukkal adnak erőt nekünk.”
” Nem értem én ezt a világot! Nem kétséges. Hiába tűnődök, tépelődök, olvasok. Tanulok. Nem értem. De szeretem. Mindenestül szeretem.”
Szeretem a munkám, a foglalkozásom, mert állandóan szembesülök a betegségben szenvedő gyerekek és családjuk problémáival, ami a betegségükkel összefügg, és a halállal. S én itt lehetek mellettük, támaszt, lehetőségeket tudok számukra nyújtani ebben a nehéz helyzetükben. A legjobban működő családnak is ez egy váratlanul kialakult új helyzet, új kihívásokkal, amivel szembe kell nézniük egyenként, de mégis együtt.
A szememben ilyenkor mindig átértékelődik az élet maga. Megváltoznak az értékek és minden más csak viszonylagos lesz.”
„Négy éve az életem gyökeresen megváltozott, akkor kezdtem el dolgozni takarítónőként az osztályon! A gyerekek, és szüleik is a hosszú kezelések során a szívemhez nőnek! Nagy öröm mikor gyógyultan távoznak, de sajnos nem mindenkinek sikerül! Nehéz pillanatok, fájdalom, bánat, öröm, remény, vidámság, boldogság, köszönet és hála, rengeteg kitartás, mind jelen vannak! Szeretem a munkám! „A tisztaság fél egészség!” mondják! Ehhez tartom magam! Az osztályon dolgozók egy csapatként reményt adnak a kis hősöknek a gyógyulásra! Örülök, hogy ebben én is részt vehetek!”