⋆ Reménysugár Alapítvány Szeged

kisfiú

Kérjük segítsd Te is ADÓD 1%-val alapítványunkat!

Adószám: 18456695-1-06
Számlaszám: 10402805-28017662-00000000 KHB

„Nagyon – vagy sehogy.” (Fodor Ákos)

Az Alapítvány története

A Reménysugár Alapítvány 1996-ban alakult. Alapító tagja Lukács János volt, egy olyan gyermeknek a szülője, akit a szegedi onkológia osztályon kezeltek. A kezdeti anyagi tőkét a McDonald ’s Éttermi Hálózat valamint a Szegedi Piac és Vásárigazgatóság biztosította. Az építéshez további cégek is csatlakoztak.

Az alapítvány kuratóriumi elnöke Dr. Bartyik Katalin lett, aki egyben a szegedi hemato-onkológia osztály vezető főorvosa is. A kuratórium tagjai Dr. Szalma Ibolya szakpszichológus és Mándityné Borbényi Anna, valamint Kiszin Miklós szülők voltak.

Az alapító Lukács János azzal a céllal álmodta meg az Alapítványt, hogy jószándékú emberek összefogásával a szegedi gyermekklinikán belül olyan épületrész épüljön, amely lehetővé teszi, hogy a szülő, főként az édesanya is pihenni tudjon, ne egy széken vészelje át a több hónapig tartó kezelést. Mivel a kilencvenes évek elején a gyermekek kezelése még nem volt sikeres, azt is szerette volna elérni, hogy a gyermekeknek ne közös szobában kelljen viselniük egymás szenvedését. A Dél-Alföldi hematológiai és onkológiai részleg kialakítása mellett fontos orvosi műszerek beszerzése is megvalósult. A kuratórium tagjai érintettségük folytán a gyermekek és szüleik rehabilitációjának fontosságát is érezték.

Az alapítvány kuratóriuma már kezdetben leszögezte, hogy a tagok alapítványi tevékenységüket működési költség nélkül végzik, ezáltal biztosítva, hogy az adományok a gyermekek gyógyítására kerüljenek felhasználásra. A közös célhoz további önkéntesek is csatlakoztak.

Alapító okirat

Letölthető pdf

A „Reménysugár” Dél-alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány Alapító Okirata

Beszámoló 2019

Alapítványunk számlaszáma:
10402805-28017662-00000000 KHB

Adószáma:  18456695-1-06

Címe: 6720 Szeged, Korányi Fasor 14-15

Kérjük segítsd Te is ADÓD 1%-val alapítványunkat.

Szellemiségünk

„Aki jót tesz, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta. „ (Seneca)

Leppich müncheni jezsuita arra a felismerésre jutott, hogy az adományozók önzetlenségét olyan emberek nagylelkűségével lehet leginkább megsokszorozni, akik vállalják, hogy a felajánlásokat működési költség felszámolása nélkül eljuttatják az arra rászorulóknak. Alapítványunk ezt a szellemiséget követi. Az Alapítvány tagjait továbbra is gyógyult gyermekek szülei, a szegedi hemato-onkológia osztály munkatásai, valamint a város ismert  személyisége képezi. Dr. Kovács Dénes kuratóriumi elnök az osztály szakpszichológusa. Erdős Anita szakápoló ügyvivőként vállal fontos szerepet, Dr. Bereczki Csaba intézetvezető, egyetemi docens az osztály működését felügyelve végzi az Alapítvány tevékenységét. Ők testközelből ismerik az igényeket és a szükséges kiadásokat. A szülőket Bálintné Gyuris Ágnes illetve Balogh László képviselik, Vadkerti Attila, a Pick Szeged volt kézilabdázója pedig a személyes elköteleződés mellett jelzi mind a betegek, mind pedig a szegediek felé, hogy a Pick Szeged csapata az osztályon kezelt gyermekek támogatása és biztatása által az Alapítvány célkitűzései mögött áll.

Lelkület

„Munkánkat ingyen végezzük, akkor is, ha pénzt kapunk érte.”

A szegedi hemato-onkológia osztály arculatát meghatározza a munkatársak elkötelezettsége és lelkülete. Az Alapítvány és az osztály munkatársai együttesen határozzák meg a lelkületet, amit mind a szülők, mind pedig a társadalom felé képviselünk. A munkatársi beszámolók is tükrözik, hogy az itt dolgozók szerepvállalását nem anyagi szempontok vezetik, inkább a szándék és a vágy, hogy a szakmai tudás mellett egész lényünkkel a gyermekek és szüleik gyógyulásba vetett hitét erősítjük. A meghitt kapcsolat és a közös cél kovácsol bennünket közösséggé. Az orvosok, ápolók, pszichológus és különféle segítőmunkatársak közösségbe formálódva és együttműködve elégítik ki azt a sokféle igényt, amelyet egy rákos gyermek gyógyítása megkövetel. Munkánk részét képezi, hogy a reménytelenség idején sem hagyunk magára senkit. 

Szolidaritás

„Akinek van miért élnie, az szinte bármilyen hogyant kibír.” (Viktor E. Frankl)

Az orvosi fejlődés, a munkatársak elkötelezettsége és az adományozók nagylelkűsége eredményeként sikerült az utóbbi években mind a gyermekek gyógyulási esélyein, mind a klinikai életkörülményeken javítani. Szolidaritásunk a gyermek gyógyulási esélyeit, valamint a gyermek és szülő kényelmét tartja szem előtt, elsősorban a klinikán töltött 8-12 hónap idejére. 

Orvosi műszerek vásárlása

(pusztán érzékelésképp: egy perfúziós pumpa ára 500.000 – 700.000 forint, és van olyan szoba, amelyben a kezelés három ilyen pumpát igényel)

Kórtermek berendezéseinek karbantartása és bővítése

(tusoló, ágybetétek kényelme, TV készülék, laptop)

Játszólehetőségek kialakítása

(játékok, könyvek, kézműves kellékek beszerzése)

Szülők számára étel-ital melegítésének biztosításához eszközök

A személyzet számára rendszeres továbbképzést és csapatépítést szervezünk

A gyógyulás ösztönzése érdekében a gyógyult gyerekek és családjuk számára, valamint a kezelés alatt álló gyermekek számára találkozási lehetőséget szervezünk, játékokkal és előadásokkal segítve a tapasztalatok kicserélését.